2012. november 21., szerda

Honfoglalás a Lenti Művelődési Központban

Elsőként szeretnék a megújult Művelődési Központ színháztermében rendezett első előadásról írni néhány gondolatot. Bár nem ezzel akartam kezdeni, a tegnap esti élmény hatására úgy gondoltam ezt mégis csak meg kell osztanom, hisz a nagy érdeklődés miatt, nem mindenki részesülhetett benne! A nagy sikerű produkciót december 4-én két alkalommal is megismétlik! 

Örömmel, és várakozással érkeztem a megújult, és átépített színházterem első előadására. A Honfoglalás című rockopera ide illő választás volt. A Sziget Színház felejthetetlen előadásában a mindenki által ismert történet felemelő, és szívet-lelket símogató volt. Olyan közel kerültem az eseményhez, hogy a meghatottság könnyeivel küszködtem. A szép színháteremben, a lelkes közönséggel együtt nagyszerű ünnepben volt részem! Gratulálok mindenkinek aki ezt lehetővé tette!



A képet Cseke Ferenc készítette. A további képek ezen a linken elérhetőek.