2013. február 10., vasárnap

Egy pillantás a régmúltba

Szeretném ezt a fényképet megosztani ismerőseimmel, és mindazokkal a kedves érdeklődő emberekkel, akik szeretnek visszatekinteni a régmúlt Lenti életébe. Igaz, ez a családomhoz fűződik, de az akkori kis faluban élő emberek mindennapi életéhez is szorosan hozzátartozott. A mellékelt családi fénykép, kb 1923-ban készült, és néhány éve újítottuk fel. Nagyapám Ricther Adolf fodrászüzletében készült. Az üzlet, a mai Takarék-köz-ben állt, nagyjából szemben a mai gyógyszertárral. Nagyapámnak négy fia volt, közülük kettőnek adta át szakmáját. A képen láthatók: Richter Adolf, Richter Ferenc (édesapám, borotvál), Richter István (nagybátyám, ondolál), az inas nevére sajnos már nem emlékszem.  

Édesapám később miután megnősült, saját üzletet nyitott Lenti főterén, ahol sok fiatalnak adta át mesterségét, és segédekkel is dolgozott évtizedeken át. Pista bátyám Budapesten érvényesítette tudását, a Vígszánház mögötti utcában volt a fodrászszalonja. A képen látható színvonalas üzlet híven tükrözi az akkori igényes, pedáns életet, amit a Lentiben élő emberek 90 évvel ezelőtt is elvártak. Sokat tudnék még mesélni, gyermekkorom korrekt, és kedves mesterembereiről, boltosairól, iparosairól, akik közé nagypapám, és édesapám is tartozott. 


03
A képre kattintva a Flickr-ön nagy méretben is megtekinthető!

A szerkesztő megjegyzése: 

A falon látható kép, ami még üknagyapám öröksége volt, az osztrák alpokat ábrázolja. A képet még ma is nagy becsben tartjuk, hisz családunk legrégebbi öröksége, ami a Richter család ausztriai gyökereire utal. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése