Szép húsvéti üdvözlőlapot kaptam, melyen tavaszi virágok közt, sárga pelyhes kiscsibék voltak. Gyermekkori emlékeim jutottak eszembe róla. Had osszam meg kedves olvasóimmal az 1945-ös húsvét történetét.
Ünnepre nem kértünk ajándékot, hiszen nem olyan idők jártak, de abban az évben mégis meglepődtem, hisz egy szép szájmuzsikát kaptam. Már régóta vágytam rá, és így örömöm nagy volt. Csakhogy sajnos nem sokáig örülhettem. Egyre jobban közeledett Lenti felé a front, és mi reszkető gyerekekké változtunk. Sietve becsomagoltunk, hogy a legszűkségesebbeket baj esetén magunkkal vihessük. Esteledett, mikor indulni kellett. Húgommal egy ruháskosarat vittünk, amibe 5 napos pólyás kistestvérünk volt félő gonddal elhelyezve. A falu végén már égett valami, hosszú lángcsóvája bevilágította a kis falut. Mivel a Kossuth utca 3. ahol laktunk, forgalmas helyen volt, nem volt tanácsos otthon maradni.
Édesanyám négy gyermekével, és a Nagymamámmal, Sallai Lajoséknál kapott menedéket, a pincében. Itt vészeltük át a rossz napokat. A házunkat három akna találat érte, amik a belsejében robbantak. Mondanom sem kell, ha otthon maradunk, mindannyian ottvesztünk volna. Mikor az ágyúszó elhallgatott, haza látogattunk. Napokon át takarítottuk a romokat, amiben mi gyerekek is derekasan részt vettünk. Élelem kevés volt. Mindent elvittek, és aprójószágból sem maradt semmi. Édesanyám lisztből, és vízből gyúrt pogácsát, tetejét fekete kávéval kente meg. Nagy lakoma volt... az ízét soha nem felejtem.
Én sokáig kerestem kedves ajándékomat, ami soha nem került elő. A muzsika hangját pótolta kicsi húgom csacsogása, és a család amelynek minden tagja túlélte a rossz napokat. Majd egy délután furcsa hangokat hallottunk az ólak felől, ami egyre erősödött és "Lássatok csodát!" - kiáltott Édesanyám: Egy vörös kotlóssal az élen csipogó pelyheshad érkezett. Az arcok felderültek, a szomorú emlékeket felváltotta a vidámság. A Gondviselés nagy! Az élet újra elindult!
