Advent harmadik vasárnapján meggyújtottam a harmadik gyertyát az adventi koszorún. A meghitt hangulatban, a gyertyafénynél lassan a múltba tévedtem. Régen nem volt adventi koszorúnk. De volt helyette más. Hajdanán a decemberi hónapot nagyon vártuk. A hideg és havas reggeleken korán keltünk fel, pedig kisiskolások voltunk. Nagymama szobájában már hajnalban égett a lámpa és olvasott. Este megkértük, hogy már az első harangozás után ébresszen fel bennünket, hogy a hajnali miséről el ne késsünk. Nagyon érdekes volt nekünk a hajnal.
A konyhában már barátságosan pattogott a tűz. Kis fazékban lassan forrdogált a frank kávéból készült feketekávé, melynek illata betöltötte a konyhát. A korán ébredő nagymamám, mint egy jóságos tündér, tette a dolgát. Az átázott kis cipők megszáradva, fényesre kefélve várták gazdáikat. Mosdás után, fésülésre várakozva - míg húgom hosszú haját befonta nagymama - a jégvirágos ablaknál játszottam, aminek érdekes mintája, csodálatos alakjai lassan olvadni kezdtek, a melegedő konyhában. Szomszédunkban, az udvar végén pici istállóablakban égett egy aprócska lámpa, jelezve, hogy az állatok etetése elkezdődött. Majd távolról többször visítás hallatszott a hajnali csendben. A disznóölésre is főleg decemberben kerítettek sort. Csúcsos sapka, sál, kesztyű és a nagymama rendreutasító meleg szavai után elindultunk a templomba. Az utcán szánkót húzó emberekkel találkoztunk, akik a darálóba igyekeztek zsákokkal teli gabonával. Majd egy szán suhant a havon, csilingelő csengővel a lovak nyakán. Sötét volt és sejtelmes a hajnal.
