2013. január 7-én reggel örömmel üdvözöltem a szobaablakom előtt előbukkanó hóvirágokat. Tavasz hírnöke, a gyenge kis virág, aki a hidegtől sem fél, hisz a hó alól is előbújik. Ehhez kapcsolódóan szeretném elmesélni régi emlékeimet, a malomerdőről.
A hideg tél után nagyon vártuk a tavaszt. Iskola után sokszor sor került a közös erdei sétára, hogy rátaláljunk az eslő hóvirágra. Az erdő csodálatos volt. Nem az avar borította, hanem a virágszőnyeg: hóvirág, tőzike, kék kankalin. Lenti aprja-nagyja járta az erdőt. Voltak akik a csokrokat spárgára fűzve a nyakukba akasztották. Vasárnapokon családostul vonultak ki az erdőbe, a mesébe illő "csodaországba" az itt élő vidám emberek, pajkos örvendező gyerekhaddal. Az erdő illatának is varázsa volt. A hóvirág nem hiányzott a tanító asztaláról sem és a templom oltárára is örömmel vittük. Odahaza ritka ház volt, akinek ablakában nem virított pohárkában a tavasz hírnöke.
 |
| Hóvirág az ablakom alatt. |
Sok idő után amikor a Muskátliban dolgoztam, 1989 tavaszán betért az üzletbe egy 87 éves néni, Mihálkó Istvánné mumori lakos. Egy csokor hóvirágot adott nekem. Kérte halgassam meg a versét. Naca néni kedvessége jól esett. Meghallgattam, és azon nyomban le is jegyeztem sorait:
Hóvirágom, virágom
Mi újság a világon?
Véget ért a hosszú tél
Hívogat a meleg szél
Újra virul a patak
És a szellő símogat
Hallottam a cinegét
Kikeleti énekét
Tavasz jár a határon
Ó de szép vagy virágom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése