50 éves Általános Iskolai találkozó - 2005

Mit álmodtál Kis Kató?

Azok emlékére, akik elmentek, de most is velünk vannak.

Az én Édesanyám sok szép gobelint varrt idős korában: Tájképeket, csendéletet, híres festők képei után is például: Tiziano "Laviniáját", Szinyei Merse Pál "Majálisát". A legkedvesebb emlékem az alábbi képhez fűződik, még ma is szobám falát díszíti. Édesanyám varrta ezt a gobelint is, de az ő Édesanyjától, az én Nagymamámtól tanultam annak idején egy versikét, ami annyira illik ehhez a képhez, hogy ahányszor csak rápillantok nosztalgia tölti el a szívemet. Így szól a vers:

Mit álmodtál kis Kató?

Azt álmodtam Nagyanyó,

Szomszédunknak kis kertjében,

Sétálgattam szépen csendben.

Fán pirosodott a cseresznye,

De nem ettem belőle,

Mert amikor nyúltam érte,

Cseresznyefa tetejére,

Oda repült egy Rigó!

Mint valami Bölcs Bíró, 

Azt mondta, hogy ne vegyek,

Cseresznyéből ne egyek.

Cseresznyefa tudod - másé, 

Nem pedig a Katókáé,

Így hát aztán nem is ettem, 

Jaj, de jó hogy felébredtem!

A 2014-es esztendő adventi várakozásának idején, legyenek Veletek, és velünk azok is, akiknek szeretete végig kísérte életünket.

Sok szeretettel: Mici Néni

Anyáknapjára

A következő írás még 1994 májusából való. Ez volt az első Anyák Napja, Édesanyám nélkül. "Csak a jók mennek el..." mondja a szomorú dal. Ezen a gyönyörű májusi ünnepen azokhoz szólnak a soraim akik már elbúcsúztak a drága Édesanyától, de szívükben örökké él, és velük maradt.

Nélküled

Drága jó Anyácskám, 

Bekopogok Nálad

Mivel nagyon várlak

Gyorsan jött a válasz

Puha karosszékben

Pihent kicsi tested

Fakult kék szép szemed

Rögtön rám emelted

Bágyadt kedves mosoly

Örömöd mutatta

Két fáradt kezecskéd

Arcom simogatta

"Már én oly messziről 

Hallom a járásod

Áldjon meg az Isten

Ha utad hozzám hoz."

Ó, de sokszor mondta 

A drága jó Mama

De nagyon hiányzik

A sok kedves szava

Tipegve topogva

Járt kélt a szobába

Bárcsak itt lehetne

De minden hiába

Ó hol van az a kút

Miből merítette a sok szeretetet

És mind elhintette

Május első vasárnapján

Nagyon fáj a szívem

Édes jó Anyácskám

Könnyeim letörlöm

Ránézek a sírra

Tudom hogy velem vagy

És megnyugszom újra

Szerető szívedet 

Szavad és mosolyod

Soha nem felejtem

Mindig Veled vagyok.

Lányod: Mici

A zene az kell!

A napokban hallottam ezt a szép dalt a Valahol Európában című musicalből. A zene az kell! Így gondolta Édesanyám is, amikor Teréz húgommal általános iskolások voltunk. A családunk dalos ajkú volt. Édesapám dalárdába is járt. Anyai Nagymamámnak, aki velünk élt nagyon sok szép régi számot szokott énekelni csengő szoprán hangján. Drága Édesanyám azt szerette volna, ha lányai e nemes és szép dolgot valamiképpen megtanulják, hiszen hallásunk és adottságunk is volt hozzá. Mivel Lentiben akkor zeneiskola nem volt, Borsos Valihoz jártunk zongora órára, aki magán úton tanított. Ő Sopronban végezte iskoláját. Talán már másfél éve jártunk szorgalmasan, de nem volt otthon zongoránk, amin gyakorolni tudtuk volna a feladott leckét. Édesanyám azon gondolkozott, hogyan lehetne valamiképp zongorát venni?

Végül az állatpiacon vásárolt három kismalacot. Amikor haza hozta őket, Édesapám összecsapta a kezét: "- Jézus Mária, mik ezek? Talán valami csodabogarak? Egy tányéron a négy lábuk elférne!" Volt vita, de hahota is. Anyu nem adta fel: Cumiztatta, fürdette, kenegette a három kis jószágot. Egy idő után egész jól fejlődtek. Megbeszélte a kanásszal, hogy vigye ki őket a legelőre, de el ne árulja, hogy kihez is tartoznak ezek a kis görcsök. A három kismalacból szép süldők lettek, sikeres eladás után ezen vett kéz alatt egy zongorát lányainak. Három évig tanultunk a szép hangszeren játszani. 

Amikor már birtokában voltam az alap és fontos tudnivalóknak, következhettek a szép klasszikus számok sorban, a híres "Kis kezek, nagy mesterek" kottából. A zongora csengett-zengett, és mi vidáman énekeltünk hozzá. E gyönyörű ajándékot, a fáradhatatlan Édesanyámnak köszönhettem. Így került hozzám a zene szeretete, és az életemet tette széppé, és gazdagabbá. Amikor dolgoztam, és a családdal voltam elfoglalva, akkor is velem volt, de mire eljöttek a nyugdíjas évek, az egész kiteljesedett, és talán még jobban át tudom adni magam a muzsika szeretetének. A mai modern korunkban ráadásul sokkal több a lehetőség szép, és ritka zeneszámokban gyönyörködni, így ez nyugdíjas napjaimat bearanyozza.

Mostanában például ez a muzsika: A híres hegedűművész Itzhak Perlman játsza Jules Massenet "Meditáció" című számát! Hallgassátok szeretettel:

A Princesz megkerül!

Legutóbbi történetem örömteli fordulatáról számolhatok be nektek Kedves Olvasóim! Idén karácsonykor ugyanis az évtizedek óta eltűntnek hitt mesekönyvem a Princesz - Történet egy babagyárról, váratlanul előkerült! 

Tíz évvel fiatalabb húgom Stefi, telefonált hogy olvasta a cikkem, és közölte: a könyv nála van! Családunk sok mindenen ment keresztül az elmúlt évtizedek alatt: háború, kitelepítés, költözés... Még csak gondolni sem mertem arra, hogy megmaradt. Húgomra is nagy hatással lehetett, hisz mégiscsak megőrizte, és e kedves mesekönyv újra az enyém lehetett ezen a karácsonyon. 

Pásztor Árpád 1919-ben megjelent könyve, bizony már eléggé viharvert állapotban van, de ahogy fellapoztam, az egyik illusztráción igencsak meglepődtem. A képen a kirakat látható, középen a Princesz-el. A Párizsban látott kirakat pont így nézett ki, ezért is juthatott eszembe mindjárt a könyv. Ez volna emlékeim hiteles bizonyítéka.