Princesz - Történet egy babáról.

Kedves Barátaim, Ismerőseim! Ezzel a kis történettel kívánok nektek Áldott, szép Karácsonyt!

Sok szép játékunk volt gyermekkorunkban: Kaucsuktól az alvó-babáig. A közelünkben élő asztalos - Horváth bácsi - még baba bútort is készített nekünk. Társas játék, mesekönyv is bőven akadt a karácsonyi ajándékok között. Akkor még csak hárman voltunk testvérek. Volt egy mesekönyvem, amit a legjobban szerettem "Princesz - Történet egy babagyárról" volt a címe. Mivel a gyermeki képzelet határtalan, a mai napig nem felejtem el hogy mindig egy olyan hercegnő babára vágytam, ami a könyvemben is szerepelt, de már azzal is beértem volna, ha csak láthatnék egyet élőben.

Sok-sok év után 1995 augusztusában Párizsban jártunk. A város csodáit járva megakadt a szemem egy kirakaton. Ahol a híres francia babákat mutatták be. Teljesen ámulatba ejtett és lázasan keresgéltem, vajon melyik lehetne a Princesz? De sajnos a turista út költségeibe nem számoltuk bele.

A Párizsi kirakatot nézegetve.

Az idő telt, múlt. Lenti is felöltötte magára a városka formát. Esti sétámon a Kossuth utca ragyogó kirakatai között végre megpillantottam a Princesz-t, ez lehet Ő, gyermekkori vágyaim tárgya. Azonnal félre tetettem. Mivel karácsony közeledett, úgy gondoltam ez lesz az ajándékom. De mire férjem másnap elment érte, szomorúan közölte velem, hogy az egyik eladó véletlenül mégis eladta, de januárban meghozatják. Szentkarácsony estéjét a családban, unokákkal együtt ünnepeltük ajándékokat bontogatva. Egy doboz árválkodott a karácsonyfa alatt. Vajon kié lehet ez? Én bontottam ki. Háromszoros nagymama létemre egy örvendező gyerekké változtam át. - A Princesz! - Ismételgettem sokszor. Férjem nemes füllentését értettem, hiszen ezt Szeretetnek hívjuk.

Az én Princeszem!

Jónak lenni jó!

Így karácsony idején erről szól az élet, de nem csak manapság, hanem az 1944-es évben is. Egy adventi történet következik most:

Emlékszem rá, Édesanyám a kinőtt ruhákat, harisnyákat és más apró holmit mindig elajándékozta olyan családok gyerekeinek, akiknek Édesapjuk éppen a Haza szolgálatában voltak. Az 1944-es karácsony mozgalmasan telt határ menti kisvárosunkban, sok volt az esemény, sok szerencsétlen család menekült lentin keresztül. Karácsony estéjén kopogtattak ajtónkon. Édesanyám nyitott ajtót. Egy barna, törékeny kis asszony állt az ajtóban, mellette egy riadt szemű kisfiú, talán öt éves lehetett. Hugónak hívták. Szállást kértek egy éjszakára. Természetesen az udvari kisszobát azonnal befűtötték szüleim. A disznóölési finomságok és forró tea került az asztalukra. Amire a legszívesebben emlékszem, az egy feldíszített fenyőág volt, amit ajándékba adtunk Hugónak, akinek mosolygó barna szemeit, örömét máig őrzöm emlékeim között. Úgy emlékszem lengyelek voltak. Reggel korán már folytatták útjukat a határ felé. Drága jó Nagymamám három nyelven beszélt. így azokban az időkben Ő nagy segítsége volt a családnak.

A szeretet és béke töltse be szíveteket a 2013-as év szép Adventi várakozása idején. - Mici néni.

Franciska a filmcsillag mögött

Október a látás hónapja. Nem tudom figyelmen kívül hagyni mindazt, amit e mondat juttat az eszembe. Olyan természetes nekünk látó embereknek hogy a körülöttünk lévő jót és szépet: a napot, az éjt, a csillagokat, az élet többi szépségeit, csodáit láthatjuk. Nemrég néztem végig a "Sophie szerint a világ" című sorozatot a MTV csatornáján. Ebben egy bájos vak lány járja be a világ sok városát, táját Pongo kutyájával, és ámulatba ejtő lelkesedésével úgy mutatja be őket, ahogy csak a vakok "látják". Gyermekkorom óta közel áll hozzám a vak emberek sorsa. Hogy miért? Had meséljek egy történetet Franciska nénikémről:

Édesapám bátyja világtalan volt. Életét a Szombathelyi Vakok Intézetében töltötte. Majd a háborús években megnősült. Felesége a Budapesti Vakok Intézetében nevelkedett. Ambrus Franciskának hívták. Drága szüleim szorgalma és meleg szíve lehetővé tette, hogy a nyári szabadságukat Lentiben, népes családunkkal tölthették. Hogy ezek a nyarak milyenek voltak velük, sok-sok oldalon lehetne leírni. Franciska művelt, intelligens, finomlelkű asszony volt. Életéről sokat mesélt nekünk. Mi szeretettel vettük körül és szívesen hallgattuk szavait. Íme az egyik történet:

Szeleczky Zita, és Szilassy László

- Egy szép napon vendégek érkeztek az intézetbe. Sorba állítottak bennünket, leányokat és a filmrendező elmondta, hogy szeretne választani közölünk egy leányt a készülő filmjéhez. A film címe a "Rózsafabot", melynek főszereplője egy vak kislány. Szeleczky Zita színésznő játssza-alakítja a lányt. Szűksége lenne egy igazira, hogy átvegye mozdulatait. Egy kéz érintette a vállamat, s hallom, amint mondja: téged választottunk... Az én életemben nagy boldogság volt ez. Sok napon át jöttek értem. Reggeli ébredéstől estig minden cselekedetem, mozdulatom tanulta Szeleczky Zita színésznő... Nagy élmény volt, amikor Szilassy László, és Szeleczky Zita, a hófehér nyitott tetős autójában végigvezetett Budapesten.

Franciska már nem volt köztünk, amikor végre sikerült látnom a filmet. Ebben felismertem mozdulatait, magam előtt láttam kedves arcát, ott suhant, lebegett boldog szívvel a szép magyar filmcsillag mögött. A film teljes hosszában megtekinthető a youtube-on!

És ezzel még nincs vége Franciska filmes kapcsolatainak, hisz nem sokkal később Bajor Gizivel a legendás színésznővel is felvette a kapcsolatot, amiből később egy különleges barátság szövődött. Egy 1941-es rádióinterjúban hallotta beszélni, és nagyon megtetszett neki a háttérben hallható zenélő óra. Erről a történetről a Pesti Magazin egy 1973-as számában mesélt. Először álljon itt Franciska egyik levele a színésznőnek, majd az interjú:

Budapest, 1941. március 10. - Méltóságos Asszonyom!

Talán nem is helyes, hogy úgy sietek írni, meg kellene várnom Méltóságod telefon-felhívását. De a tegnapi meglepetésre gondolva, nem tudok hallgatni. Kibuggyan belőlem a szó. Félek, hogy a telefonnál nem jut majd eszembe, amit meg szeretnék mondani. Így nem fogom elfelejteni. A küldönc átadta a bonbont és az üzenetet. Hálás köszönet érte. A meglepetést leírni képtelen vagyok. Őszintén szólva, ennyi kedves figyelemre nem voltam felkészülve. Örömöm annál nagyobb volt. Felvillanyozott, ruganyossá tett. Éppen a nevem napja volt, így Méltóságod ajándéka nekem kétszeres öröm. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ilyen édes cukorkáim még sohasem voltak. Mert nem a megszokás, hanem a figyelem tette édessé. És éppen bonbon, amit az édességek közül legjobban szeretek. Az emlék mindig megmarad bennem. Nekem úgyis oly kevés örömet nyújt az élet, hogy bőven van időm mindenre külön visszaemlékezni. Főképp örömet szerez nekem, hogy életemnek egyik legkedvesebb élménye éppen Méltóságod becses személyéhez fűződik. Eddig, ha színházban hallottam Méltóságod gyönyörködtető, művészi játékát, boldog voltam, de elérhetetlen magasságban éreztem magam fölött. Milyen más lesz ezután, ha Méltóságod nevét olvassák majd nekem valahol. Jóleső melegség simogatja lelkemet. A kis fadobozt, mint kedves emléket fogom őrizni. Jólesett mindezt leírni. Én úgy érzem, a meghatottság, de főképp az öröm annyira erőt vesz majd rajtam, hogy talán kissé szótlanabb leszek. A küldöncnek azt mondtam, hogy csak délután 4-től lehet telefonálni. Tévedtem. Nem csak 4-től, hanem reggel 9-től este 6-ig. Telefonszám: Zugló 61-00- Levelemet befejezve maradtam a legmélyebb tisztelettel, és kézcsókkal: Ambrus Franciska

***

Özv. Richter Béláné, született Ambrus Franciska, most hetvenkét éves. Kitűnő egészségnek örvend. Évtizedek óta Szombathelyen él a Vakok Intézetében. Ezt a levelet 1941-ben ő írta Bajor Gizinek. Szívesen idézi fel a felejthetetlen színésznőhöz fűződő személyes emlékeit.

- Úgy emlékszem - kezdi a beszélgetést Ambrus Franciska - hogy 1941 március 5-én Bajor Gizi lakásáról közvetített a rádió. Az interjút Gyarmati Sándor vezette. Tetszett, ahogy a művésznő felelgetett, miközben szólt a zenélő óra is. Az előadást követő nap írtam neki egy domború betűtípusokkal írt levelet. Március 9-én, éppen a nevem napján jött egy boy. Egy kiló zserbót és egy kedves levelet hozott, melyben Bajor Gizi azt írta, hogy a barátságot fenntartja. Kapcsolatunk hosszú évekig tartott és sok kedves emléket hozott... Az egyik évben saját kezűleg - két hónapi munkával - fűzögettem, készítettem egy szép gyöngykosarat, száz szál nefelejcs és elküldtem neki Gizella-napi ajándékul.

Bajor Gizi

- Személyesen is találkozott Bajor Gizivel?

- Előadásaira a legnagyobb tapintattal, mindig két tiszteletjegyet küldött, hogy legyen kísérőm is. Nagyon szerettem a játékát. Amikor először látogatott el hozzám a budapesti Vakok Intézetébe, elbeszélésben próbáltam megörökíteni a nagy élmény: Braille írásmódból, domború írástechnikába téve, csontszínű kartonlapokra. Ezt is elküldtem neki, akárcsak egy másik alkalommal azt az ezüstfenyőt, amit sógorom hozott a Kárpátokból. Az egyik nyáron el akart vinni magával a Balatonra, de sajnos az intézet vezetősége nem engedett el... Egyszer aztán megint hallom, hogy Bajor Gizi a leveleiről beszél a rádióban. Kapcsolatunkról mondta: "Sok szépet kaptam az emberektől, de semmi sem szerzett olyan nagy örömet, mint egy vak kislány levele és gyöngykosara."

- Emlékezzék vissza, Franciska néni, miről beszélgettek?

- Meg sem tudom mondani, hogy örültem annak a levélnek, melyben megint jelezte, hogy "napok múlva elmegyek..." Egy királynőt nagyobb izgalommal nem vártak. Telefon délben: "Ne várjon, Franciska a hallban! Megyek és felkeresem a szobájában." Jött. Megkérdezte voltam-e szerelmes? Nincs-e adósságom? El vagyok-e látva ruhákkal? Megköszönte apró figyelmességemet. Máskor is meglátogatott, és életéről, művészpályájáról mesélt nekem.

Ambrus Franciskának, e kedves és nagy műveltségű világtalan szombathelyi özvegyasszonynak az az évtizedekkel ezelőtti gyöngykosara ma is ott látható a Bajor Gizi Múzeumban. (1973)

Eddig a cikk. A kilencvenes években jártam először a Bajor Gizi színészmúzeumban. Legnagyobb sajnálatomra a gyöngykosár addigra már nem volt. Az eredeti cikk itt látható rákattintva nagyítható!

Névnapi szokások

Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Szeretném megköszönni mindannyiotoknak, akik olvassátok írásaimat, visszaemlékezéseimet! Igazán jólesik a sok kedves, és pozitív visszajelzés! Egy kisebb szünet után, most néhány ősszel kapcsolatos régi szép szokást elevenítenék fel. 

Mostanában eszembe jutottak a névnap köszöntők. E nemes, és kedves dolog nem maradhat ki történeteimből. Akkoriban virágzott a szép cigányzene Lentiben is. Lehetőség bőven adódott a zenekaroknak, mivel volt elég alkalom, és helyszűkében sem voltak. Ott volt többek között a Pilcz kaszinó, Szokoli kocsma, Csordás kocsma, Ihász kocsma, Lexi kocsma, Resti az állomásnál... Cigány zenét hallgathattunk, amatőr előadásokon, lakodalmakban, és bálokon is. A rangsort Szőke Dezső bácsi és zenekara vezette sokáig. Későbbiek során Szőke Jenő volt a favorit. A szép éjjeli zenét is hallgattam párszor amikor P. Idának szólt, aki a szemben lévő házban lakott. A nyári estéken pedig közelünkben lévő Csordás kocsmából szálltak felénk a szebbnél szebb dallamok. 

Szeptember 12-én este Mária napon megérkezett a zenekar a nyitott verandánkra. Édesanyám kedvenc dalait játszották. Ilyenkor én is kérhettem egy dalt, mive nekem is Mária volt a nevem. Október 4-én Ferenc napon pedig Édesapámat köszöntötték, kedvenc dalaival, nótáival, amik természetesen nem voltak ismeretlenek a zenészek előtt. Sok éven át járták a házakat ezek a fáradhatatlan, kedves muzsikusok. Persze a kínálat, és a fizetség sem maradt el, amit mindig hálás szívvel adtunk át a köszöntőknek. 

A zenekarok nem csak cigányzenét, magyar zenei slágereket és népdalokat játszottak, hanem az ismert klasszikus zenék is megtalálhatóak voltak a repertoárban. Nem hagyhatom ki a tánciskolát sem: Ide én is jártam. A koszorúcskán, a záró előadáson Alphons Czibulka "Stefánia Gavott"-jára táncoltam. A szép melódiát, itt is a cigányprímás hegedű kísérete szólaltatta meg. 

Meddig vár a Lenti vár?

Még 1998-ban olvastam egy cikket a "Gazdátlan Erődről" az egyik helyi újságban, "Meddig vár a lenti vár?" címmel. A szép Bánffy vár - mert így hívják - szerintem arra vár, hogy valami csoda folytán vissza kerülhessen a város birtokába.

Oly régóta áll már ez a vár, hiszem hogy tud még várni! Köszönet az Önkormányzatnak, hogy legalább ennyire felújította, de szomorúan vettük tudomásul a hírt, az eladásáról. A régi Lentiről már csak a vár és a templom mesél. Mi még az iskolapadban hallottuk először a Bánffy vár történetét, amit a lenti gyerekeknek illett tudni. Mint minden régi várról, a miénkről is sok szóbeszéd, legenda született: Többek között, hogy alatta alagút vezet egészen az alsólendvai várig. Gyermeki kíváncsisággal többször jártunk a pince azon részén, ahol a feltételezett alagút bejáratát sejtettük. 

A Lenti vár az 1930-as években.

E szép várat vizes rét vette körül. Télidőben a tócsák befagytak, és az volt a korcsolyapálya. A lenti gyerekek egész serege járt a "hetesfához" a vár mögé élvezni a téli örömöket. Kora tavasszal pedig ugyanezen a helyen bontotta szirmait a tarka harangvirág! (akkor így neveztük) Hatalmas csokrokat szedtünk belőle. 

A háborús években a légvédelmi katonaság telephelye volt a vár egyik szárnya. Édesapám is itt teljesített szolgálatot. Sokszor meglátogattuk amikor nem volt szolgálatban. Látnivaló nekünk gyerekeknek akadt bőven. Legkellemesebb emlékeim közé tartozik az a reggel 1945. március 25-én mikor nagy léptekkel sietett felénk, mi pedig Teréz húgommal vittük a hírt, hogy Stefike húgunk megszületett. 

Az őslakók egyre fogynak, akik ezt a várat magukénak érzik. Mint tudjuk Lenti hajdani neve Nemthy volt. Ki ha "Nem Ti" Lenti új nemzedéke? Őrizzétek meg örökségeteket! Környezetét gyönyörű szép erdő övezi, lábainál a Kerka patak csörgedezik. Az újságcikk már több mint tizenöt éve íródott. Én továbbra is a várral várom együtt a csodát, de sajnos ezidáig nem történt semmi. Többször jártam a lendvai Bánffy várban, ami a város gondoskodó lakóiról, és előljáróiról tesz tanúbizonyságot, hisz igazi kultúrális központként született újjá. 

Azért én továbbra is bízom abban, hogy eljön még az idő, amikor Lenti kapujában büszkén, és méltó környezetben köszöntheti az ide érkező vendégeket a Bánffy vár, gazdagítva ezzel lenti történelmi, és kulturális hagyatékát!

Keresztelő Szent János szobrát a Kerka parton, a vár tövében 2001 július 1-én avatták fel.

Nyár a régi Lentiben

A távolban egy régi falucska, 

messziről integet az öreg templom tornya.

A templomot sövény veszi körül,

ha ránézek szívem nagyon örül.

Tavasszal ibolya, s bokrok szép virága, 

került a kis templom három oltárába.

Majd kis kezünk később a nefelecset fonta,

orgonát is szedtünk, és vittük a templomba.

Úrnap közeledvén rózsaszirmot gyűjtünk, 

hófehér ruhában boldogan ......

Az élet ma más és a szokás, 

sok gyerek nem tölti be a szobát.

Nincs ebéd után "tere-fere",

fut fele arra, fele erre.

Nem mesélnek, nevetgélnek,

jót és rosszat nem idéznek.

Pedig a sok szép emléket - régit,

olyan jó mind felidézni.

Az idézet arról szólna, 

mit csináltunk gyermekkorban.

Mint a szorgos hangyacsalád, 

úgy töltöttük a nyár javát.

Gyomláltunk, hogy legyen hagyman, 

meggyet szedtünk a dunsztosba.

Állatoknak enni adni,

kacsát, libát behajtani.

Röfi cocát megvakarni, 

és az ólba almot rakni.

Délután kamillát szedni a réten,

hogy télen a torokfájástól senki se féljen.

Virágokat öntözgetni,

udvart szépen kisöpörni.

Reggel-este tejért menni,

nagy mosáskor vizet merni.

Le és föl járt a vízesvödör,

a lánc ami tartja zengve csörömpöl.

Aztán jött az igazi munka:

óriás szekér az udvarba.

Fűrészporral csordultig tele,

kis kosár van a mi kezünkbe.

Hordjuk a fűrészport, és tiporjuk,

egymás ellenére szórjuk.

Befedve fejünk, hajunkat védve,

de ki figyel oda hol a kendőcske.

Hajfésülésnél volt bizony böjtje.

A szomszédék udvarába,

csépel a gép épp javába.

Sürög-forog szorgos népség,

el kell bizony a segítség.

Megörült a két leányka, 

segítségét felajánlja.

Pejvát cipel a pajtába.

Volt egyszer hol nem volt, egy öreg almafa,

annak az ágai jól meg voltak rakva.

De nem csak almával, termést hozó ága,

fent tornászott rajta két copfos kislányka.

Kúszva, csúszva, mászva

fentről leugrálva.

Volt ott minden móka, 

gyermek csíny, bújócska.

Este van már, tücsök dalol,

lomb susog a fák alól.

Elcsendesült a zajos táj,

a holdsugár bekandikál

Megkondul az esti harang, 

jajj de messze ez a kaland!

E képen kis családunk látható, a ház körüli munka közben: Anyukám, Terézkével, Ferike bátyám, Marika unokatestvérem, és én állok mögötte.

Emlékezés Kómár Józsefre

Engedjétek meg, hogy néhány fotó kíséretében emlékezzek meg a mindenki által szeretett, és köztiszteletnek örvendett kanonok úrról!

1.) Búcsú a Lenti Általános Iskolától (1950) A kép jobb szélén látható az akkoriban hitoktatói feladatokat ellátó Kómár József, én éppen mögötte állok.

2.) A következő képek éppen 50 évvel később készültek, 2000 június 24-én, az osztálytalálkozónkon, ami szentmisével kezdődött, ahol egykori tanári karunk egyetlen még élő tagja elérzékenyülve köszöntötte régi diákjait! A találkozó az Arany János Iskolában folytatódott, majd egy vidám hangulatú közös ebéddel zárult!

3.) Éppen 10 esztendeje, 2003 június 22-én ünnepeltük kedves kanonok úrnak gyémántmiséjét! Iskolatársammal H. Margittal nyújtjuk át a szeretet, és hála virágait, volt diákjai nevében. 

Búzavirág

Pici lányka voltam én

Kicsi falunk közepén

Előttem dereng egy kép

Búzamező s nagy-nagy rét

Pici lány a nagy mezőben

Olyan mint az őserdőben

Csallán-bogáncs nem számított

Közte búzavirág nyílott

Szellőz fújta a búzát

Jajj, de szép volt a virág!

Hajladozott jobbra-balra

Kicsi kezem hopsz, elkapta

Búzavirág az enyém,

A hajamba tűzöm én.

1993. nyár

Régi ízek kis falumban.

Kora tavasszal az első ízletes gyümölcs, az erdei vágásban volt található, a Lentihegyhez vezető úton. Ilyenkor kosárkával kezünkben mindhárman, Édesanyámmal elindultunk, hogy az illatos epret begyűjtsük. Ilyenkor beszélgetni, és énekelni szoktunk, hogy az apró szemek mielőbb sokasodjanak. Odahaza nagy vájlingba került a gyűjtemény amiből nagyon finom lekvár készült. A jutalom sem maradt el, a kis cukorral meghintett eper is fenséges volt!

Ezután a cseresznye növelte a bő választékot. Volt korai cseresznye, ropogós cseresznye, hólyagos cseresznye, de még borcseresznye is. Piac nem lévén, a Dedes-hegyi asszonyok árulták. Fejükön körbec-kosárral jártak házról-házra. Mondanom sem kell, a körbec gyorsan megkönnyebbült. Ezután hamarosan beérett a szentiván alma, aminek az íze utánozhatatlan volt. A búzakörtét, búzaszilvát, vérkörtét, cukorkörtét, és a kajszi barackot is a hegyi asszonyok szorgos munkájának köszönhettük, ők látták el az egész falut. Az ősz beálltával az ízletes csemege szőlő sem maradhatott ki a kínálatból. Igaz ezen kívül az almák, körték még sok fajtája megtalálható volt a házaknál is!

Ma már mindent lehet kapni a piacon, és a boltokban, de visszagondolova nem is értem hogyan, de mégis piac nélkül is el voltunk látva sok zamatos gyümölccsel, amiknek ízeit, illatát azóta is hiába keresem, csak az emlékeimben él! 

Május

Mondanám Május van

Üde zöld a határ

Kivirul az erdő

S meg jön minden madár

Mondanám Május van

Simogat a szellő

Méhecske döngicsél

Gyermekláncfű megnő

Mondanám Május van

Minden ember örül

Ragyogó napsugár 

Vesz most mindent körül

Mondanám Május van

Az ifjú szerelmes 

Ha eső permetez

Nagy jó ha nedves

Mondanám Május van

Üde fény vesz körül

Ha nem is vagy fiatal

Szíved azért örül

Mondom, vagy nem mondom

Szép volt a sok tavasz

Ezért a Május hó

Régi emlékeket fakaszt.

(1993. Május 14)

Minden nap a "Tiéd" - 1993 Anyák Napjára

Nem csak május első vasárnapja Anyák Napja

Ez a világ kijelölte és úgy tartja

Az életed minden egyes mozzanata

Értünk történt te drága jó Édesanya

Télidőben kis testünket láz gyötörte

Gyógyítgattál, fürösztöttél kisteknőben

Az életed sötét fátyla, ki tud róla?

Szép kisfiad betegsége, szívedet hogy szaggatja

Vitted fűhöz-fához hogy tán segít rajta

De hiába, nincs orvosság mi gyógyítja

Ki segít a nagy bánatot elviselni?

Drága férjed könnyeidet törölgeti

Gyógyírt ilyen fájó sebre nem találni

De az Isten majd megsegít, ki kell várni.

Az esztendő 365 napja mind a Tiéd te drága jó Édesanya

Emlékszem a gondos, rendes otthonunkra

A gondtalan gyermekkorunk napjaira

Tiszta ruha, vasalt kötény, kicsi táska

Minden reggel úgy indultunk iskolába

Szorgos kezed úgy járt akár a motolla

Hogy családod ínséget nem érzett soha

A negyedik gyermeket is elvállaltad

Pedig fejünk felett a fegyverek már ropogtak

Sodort a sors rögös útja össze-vissza

Édesanyánk a családot vigasztalta

Gyermekeid szét röppentek erre-arra

Drága Párod a halál már elragadta

A szívedet újra nagy bánat gyötri

De erős vagy, akaratod ezt legyőzi

Lacika a kis unokád árva szíve

Érted dobog, és Te mindent teszel érte

Idős korod, fáradt élted minden hátra

Erőre kapsz, hisz Lacika hátán már a kicsi táska

Egy iskolás kisfiúra kell ügyelni,

Az elvesztett Édesanyát megpróbálod bepótolni.

És az évek egyre jobban elrepültek

Édesanyánk nagy erői elgyengültek

Az a fontos feladat ami hajtotta

Úgy éreztük drága szívét megnyugtatta

Csitul a kedv, halkul a szó

Az Édes, már Öreganyó

Kék szemében ott a múlt

S róla beszél, csak abban él

Újságpapírt hajtogatja

De azt már el nem olvassa

Fiókokat rendezgeti

Ha elvégzett újrakezdi

Úgy mint régen fiatalon

Fontos dolga akad halom

Emlékei sűrűjében

Családja közelében

Képzelete egyre hajtja

A szívem megszakad rajta

Pihenj Anyám elfáradtál

Hidd el mindent rendbe raktál

Nyugodt lehet drága szíved

Szeretünk mind nagyon Téged

1993 májusában írtam, az utolsó Anyák napjára. Ekkor már nagyon beteg volt, de amikor meghalt (1994 január) a leg-gazdagabb Édesanya volt, mivel mind a négy gyermeke mellette állt az utolsó útján. 

Kilátás az ablakomból

Az Ifjúság utca, és a Szövetkezeti utca sarka: Tavasz, Nyár, Tél - Csodás panoráma az ablakomból. 

A Kerka és a malom

A kedves Kerkát az itt élő emberek nagyon szerették. A zöld övezettel körülvett patakpart dísze a Malom volt, ami fontos szerepet játszott a helyi gazdaságokban, hisz ez segítette szánkhoz a betevő falatot, a mindennapi kenyeret. Szerény, dolgos kezű emberek megrakott szekerekkel hordták őrölni a gabonát. Nekem is volt szerencsém látni hogy változik a sok apró magocska lisztté. A zúgó hang, sziták zörgése, és az   összetéveszthetetlen illat, maradandó élmény volt.

A Kerka hűs habjai adták a nyári örömöket felnőtteknek, és gyerekeknek. Sok helyen szoktunk fürdeni: a vár mögött, ahol az erdő szélén kavicsok is voltak, vagy a malomfejben és a malom alatt. Kijelölt helyen még az állatok itatására, fürdőzésére is sor került. Még mosást is végeztek szelíd habjaiban. Horgászni is jártunk: Édesanyám készítette a horgászbotokat, mi gilisztákat gyűjtöttünk dobozokba, és Édesanyámmal az élen, a szomszéd gyerekekkel karöltve horgászni indult a kis csapat. Sok sikerélménnyel gazdagodtunk, az apró kis halaknak pedig a kacsák örülhettek otthon. Később lassú léptekkel kísértük a nagyobb gyerekeket, akik kosárral halacskáztak. A part bokros, iszapos széléhez tapasztották kosarukat, majd jobbról, balról benyúltak, és a csukákat, a kosárba kergették, amit ügyesen felkaptak.

A Malom, és a Kerka - A kép nagyobb méretben is megtekinthető, letölthető a flickr-ről!

Olyan nagyon szerettem a Kerkát, ha haza indultunk, mindig irigyeltem azokat akik még tovább maradhatnak. Akkor azt gondoltam, ha nagy leszek, én egész nyáron csak a parton leszek és fürdök, hisz ennél szebb nincs is a világon! Hiszem, hogy e sok szép élmény, a mai napig csak erősítette bennem Szülőföldemhez való kötődésemet.

Azért a rossz emlékek sem felejthetők. Mint minden patak és folyó a Kerka is okozott árvizet régen is, de haláleset is történt. A veszélyes helyeket ismerni kellett. A malom alatt mély volt a víz, főleg a malomkerék közelében, itt örvény is volt. A háborús években két fiatal lengyel katona fürdött itt. Az egyiket elkapta az örvény, és lehúzta, a másik utána ugrott segíteni. Összeölelkezve emelték ki őket, holtan. A lenti temetőben voltak eltemetve, sokszor voltunk a sírjaiknál. Később aztán hazavitették őket.

Az alábbi képek rákattintva, nagyobb méretben is megtekinthetőek, letölthetőek!

Háborús emlékek

Magyarországon a 2. világháború utolsó napjai 1945 április elejére tehetőek. Ekkor 1945 április 4-én az egész ország Szovjet megszállás alá került, és az utolsó német katona is letette a fegyvert. Lentiben viszont éppen ezekben az utolsó napokban április 3-án és 4-én érkezett meg a front. A következő videóban Nagymamám ezekre a napokra emlékezik! Mindez majdnem napra pontosan 68 évvel ezelőtt történt.

(Elnézést a rosszabb képminőségért.) 

A korábbi interjú ide kattintva érhető el.

Kedves Húsvéti ajándékom

Szép húsvéti üdvözlőlapot kaptam, melyen tavaszi virágok közt, sárga pelyhes kiscsibék voltak. Gyermekkori emlékeim jutottak eszembe róla. Had osszam meg kedves olvasóimmal az 1945-ös húsvét történetét.

Ünnepre nem kértünk ajándékot, hiszen nem olyan idők jártak, de abban az évben mégis meglepődtem, hisz egy szép szájmuzsikát kaptam. Már régóta vágytam rá, és így örömöm nagy volt. Csakhogy sajnos nem sokáig örülhettem. Egyre jobban közeledett Lenti felé a front, és mi reszkető gyerekekké változtunk. Sietve becsomagoltunk, hogy a legszűkségesebbeket baj esetén magunkkal vihessük. Esteledett, mikor indulni kellett. Húgommal egy ruháskosarat vittünk, amibe 5 napos pólyás kistestvérünk volt félő gonddal elhelyezve. A falu végén már égett valami, hosszú lángcsóvája bevilágította a kis falut. Mivel a Kossuth utca 3. ahol laktunk, forgalmas helyen volt, nem volt tanácsos otthon maradni. 

Édesanyám négy gyermekével, és a Nagymamámmal, Sallai Lajoséknál kapott menedéket, a pincében. Itt vészeltük át a rossz napokat. A házunkat három akna találat érte, amik a belsejében robbantak. Mondanom sem kell, ha otthon maradunk, mindannyian ottvesztünk volna. Mikor az ágyúszó elhallgatott, haza látogattunk. Napokon át takarítottuk a romokat, amiben mi gyerekek is derekasan részt vettünk. Élelem kevés volt. Mindent elvittek, és aprójószágból sem maradt semmi. Édesanyám lisztből, és vízből gyúrt pogácsát, tetejét fekete kávéval kente meg. Nagy lakoma volt... az ízét soha nem felejtem. 

Én sokáig kerestem kedves ajándékomat, ami soha nem került elő. A muzsika hangját pótolta kicsi húgom csacsogása, és a család amelynek minden tagja túlélte a rossz napokat. Majd egy délután furcsa hangokat hallottunk az ólak felől, ami egyre erősödött és "Lássatok csodát!" - kiáltott Édesanyám: Egy vörös kotlóssal az élen csipogó pelyheshad érkezett. Az arcok felderültek, a szomorú emlékeket felváltotta a vidámság. A Gondviselés nagy! Az élet újra elindult!

Emlékezetes Március 15.

1943 március 15-én kisiskolások voltunk. Akkoriban a tél korán kezdődött, és sokkal nagyobb volt a hideg, de a hó is! A nemzeti ünnepen viszont már a kellemes tavaszi időjárást élvezhettük. E gyönyörű ünnepet az időjárás is segítette. Ilyenkor mindenki könnyedén öltözött. Húgommal együtt rakott szoknyában, és tavaszi kabátban, copfos hajunkban nemzetiszín szalaggal, szívünk felett kokárdával, valamint fehér térdzokniban indultunk az ünnepségre, ami nagyszerű érzés volt a hosszú tél után. Ez az öltözet az iskolatársaimra is jellemző volt. 

A megemlékezés a Hősök Szobránál történt, a templomkertben. Zengtek a szép hazafias dalok, versek, a "Talpra magyar"-al az élen. Most is előttem van a sudár alkatú Borsos András bácsi aki elszavalta. Az iskola aprja nagyja, és a polgárista diákok is egynruhában és sapkában szép sorokban álltak, és énekelték a "Kossuth Lajos azt üznetét". Végül a Himnusz következett ami alatt mindannyian fegyelmezetten, moccanás nélkül álltunk, szemünk a háború áldozataiért emelet szoborra nézett. 

A Hősök szobra, valamikor a 40-es években, egy március 15-ig ünnepség alkalmával, pont mint emlékeimben...                                    A képet nagyon köszönöm Silának, mert nagy örömet szerzett ezzel a ritkaság számba menő darabbal!

A március 15 előtti napok szintén gyermekkorom várva várt napjai közé tartozott. Ilyenkor Édesapámmal felmentünk a padlásra, és az ott gondosan elhelyezett, becsomagolt Magyar zászló kibontása következett. Szép bojtja is volt, és még a rúd is piros fehér zöld volt. Kitűztük a padlás ablakában, és mi gyerekek székre állva gyönyörködtünk benne. A Kossuth utca 3-ban lévő családi házunk halványzöld színű volt. Olyan szép látvány volt amikor a szél lobogtatta, és a házat - drága otthonunkat - simogatta. Nekem március 15. nagy ünnep! Mindezt a történelem, a tanítóim és drága szüleim tették azzá!

Az első világháborús emlékmű, a Hősök szobra Lenti első köztéri szobra volt. Majdnem egy évszázada díszíti a templomkertet. Körülötte játszva nőttem fel. Mostanra mintha megfeledkeztek volna róla. Fáj a szívem mikor egyre romló állapotát látom. Nagyon szeretném még megérni hogy gondos, szakavatott restaurátor kezek munkája után újra régi fényében, pompázhasson. Tudom, hogy a pénz nagy úr, de ha már ilyen szépen felújították a főteret, ezt sem kéne kihagyni! 

Műkedvelő előadás Lentiben (1943)

Az alábbi fénykép 1943-ban egy műkedvelő előadás alkalmával készült. Az előadást Édesanyám rendezte, a régi mozi épületében, a bevételt pedig jótékony célokra fordította. A program énekes-táncos előadásokból állt, de verseket, kuplékat is élvezhette a lenti közönség, aznap este még egy bál is megrendezésre került. A képen Édesanyám az első sorban (balról a negyedik) ül, jobbján magyar ruhában ülök én, mivel én is felléptem, egy versikével, ami pont aktuális nőnapra való tekintettel.

A képre kattintva nagyobb méretben is elérhető!

Magyar lányok, deli lányok

Hallgassatok szómra,

Ajakamról csengő rímben

Nektek szól a nóta.

Nem a szépség fő erénytek ,

De a jóság, lányok,

Magyarország akkor lesz csak

Nagyon büszke rátok.

Olyan legyen a lelketek, 

Mint a virág kelyhe,

Édes mézzel, szelídséggel,

Nemességgel telve.

A honszeretet nem csupán

A férfiaknak terhe,

Hozzatok fényt, dicsőséget

A magyar lány névre.

Itt a farsang, áll a bál...

A következő interjú a Lenti és Vidékében jelent 2001-ben, amit Magyar Anna készített velem. A továbbiakban, változtatás nélkül közlöm az írást, mert illik az alkalomhoz.

- Kovács Ernőnét - Mici nénit -, Lenti közismert nyugdíjasát látogattam meg, hogy idézze fel a régi lenti hagyományokat.

- 1944-50 között emlékezetem szerint húshagyó kedden az étkezéstől kezdve a vidám mókázásig mindennek "rendje" volt. Az ebéd bőséges volt, mivel utána jött a szigorúan betartott böjti időszak. Így az asztalra kövesztett sonka, tormamártás, tört burgonya és farsangi fánk került.

- A délután és az este milyen eseményekkel telt? 

- Az iskolás gyerekek alig várták a tanítás végét, hogy táskájukat sutba dobva, az ebédet elfogyasztva végre beöltözhessenek, és házról-házra járjanak. Mire minden házba betértek, már beesteledett, s erre az időre szigorúan otthon kellett lenniük. Ezután a család közösen megvacsorázott és kezdetét vette a felnőttek maszkázása.

- Ez hogyan zajlott?

- Minden házból valaki beöltözött és csapatokba verődve jártak. A házak ablakai ki voltak világítva, nehogy elkerüljék őket a maszkák. Még a kutyákat is megkötötték, bezárták erre az időre. Kacagástól zengtek a házak, hiszen az álarcot viselő nem szólalhatott meg. A háziaknak kellett kitalálniuk testalkatból, kézről, lábról, hogy kit rejt az álarc. 

- Melyek voltak a legjellemzőbb jelmezek?

- Cigányasszony, férfi nőnek öltözve, nő férfinak. Az ügyes, jól elrejtett alakok még hetekkel később is találgatások tárgyai voltak a faluban.

- Jelmezbál volt abban az időben?

- Igen. 1948-ban volt egy számomra a mai napig emlékezetes jelmezbál, amelyre az édesanyám vitt el, mint serdülő lányt. Ez a bál a régi mozi épületében volt, amely színpaddal és páhollyal is rendelkezett. Mi a páholyból néztük végig a jelmezes felvonulást. Lentiben akkor is nagyon sok ügyes kezű varrónő volt, akik már hetekkel a bál előtt lázas munkával készítették a jelmezeket. 

- Milyen jelmezek voltak abban az időben?

- A legemlékezetesebbek számomra a Tavasz-Nyár-Ősz-Tél kompozíció amit az évszaknak megfelelő színű, földig érő selyemruha, hozzá illő díszítéssel és nagykarimájú kalappal viseltek. Aztán a Nappal és az Éjszaka. A Nap ragyogó színű öltözéket, az Éj fekete hosszú ruhát viselt apró csillagokkal és holddal díszítve.

- Melyik jelmez vitte el a pálmát?

- Az akkori iskolaigazgató lánya fecskének öltözött. Frakkos ruhája fecskeszerű farokban végződött. A mellétől lefelé fehér szoknya volt, amelyet egy saját kezűleg falukép díszített, ami felett fecskék szálltak. A fején egy csodálatos hajfonatból készített fecskefészket viselt, amelyen kicsi fecskék ültek. Ezt a látványt a mai napig nem felejtem el. 

- Volt-e folytatása ezeknek a rendezvényeknek?

- Hosszú szünet következett az ismert okok miatt. Aztán a 60-as években, már mint fiatalasszony, baráti társasággal jártunk maszkázni házakhoz, szórakozóhelyekre. 

- A mai farsangról mi a véleménye?

- Már nem követem az eseményeket, bár pár éve a művelődési központnál lévő jelmezes felvonulást megnéztük a férjemmel. El kell mondanom, hiányzik, hogy a maszkák nem csöngetnek ránk, pedig a finom fánk ott várja őket az asztalon...

Egy pillantás a régmúltba

Szeretném ezt a fényképet megosztani ismerőseimmel, és mindazokkal a kedves érdeklődő emberekkel, akik szeretnek visszatekinteni a régmúlt Lenti életébe. Igaz, ez a családomhoz fűződik, de az akkori kis faluban élő emberek mindennapi életéhez is szorosan hozzátartozott. A mellékelt családi fénykép, kb 1923-ban készült, és néhány éve újítottuk fel. Nagyapám Ricther Adolf fodrászüzletében készült. Az üzlet, a mai Takarék-köz-ben állt, nagyjából szemben a mai gyógyszertárral. Nagyapámnak négy fia volt, közülük kettőnek adta át szakmáját. A képen láthatók: Richter Adolf, Richter Ferenc (édesapám, borotvál), Richter István (nagybátyám, ondolál), az inas nevére sajnos már nem emlékszem.  

Édesapám később miután megnősült, saját üzletet nyitott Lenti főterén, ahol sok fiatalnak adta át mesterségét, és segédekkel is dolgozott évtizedeken át. Pista bátyám Budapesten érvényesítette tudását, a Vígszánház mögötti utcában volt a fodrászszalonja. A képen látható színvonalas üzlet híven tükrözi az akkori igényes, pedáns életet, amit a Lentiben élő emberek 90 évvel ezelőtt is elvártak. Sokat tudnék még mesélni, gyermekkorom korrekt, és kedves mesterembereiről, boltosairól, iparosairól, akik közé nagypapám, és édesapám is tartozott. 

A képre kattintva a Flickr-ön nagy méretben is megtekinthető!

A szerkesztő megjegyzése: 

A falon látható kép, ami még üknagyapám öröksége volt, az osztrák alpokat ábrázolja. A képet még ma is nagy becsben tartjuk, hisz családunk legrégebbi öröksége, ami a Richter család ausztriai gyökereire utal. 

A település címerét hozta ajándékba szülővárosának

Az egykor Lentiből Budapestre elszármazott amatőr képzőművész Kovács Jenő, Lenti város bronzba öntött címerét ajándékozta településünknek. A két példányban készült alkotás egyikét, a képen látható Dr. Pál Attila alpolgármester úr veszi át, ez ma is látható a polgármesteri irodában. A másik a Honismereti Egyesülethez került, melyet az egyesület titkára, a nagy tiszteletben álló Tantalics Béla tanúr úr köszönhetett meg! A 2003 májusában tartott meghitt kis ünnepséget, Winkler Jenőné, Irénkével volt osztálytársnőmmel nagy lelkesedéssel segítettük elő.

A képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető, vagy letölthető a flickr-ről!

A kép nagyobb méretben is megtekinthető!

Jenő elemi iskoláit Lentiben végezte, és velünk együtt tanulta meg, hogy a szülőföld szeretet örök, ám tanárai javaslatára a fővárosban folytatta tanulmányait, és ott is helyezkedett el. Hamarosan nem csak szakmai tudásával, de kézügyességével is kitűnt.  

Kapcsolatunk később is folytatódott, melyet a lenti fénykép is megörökített. Bal oldalt látható Kovács Gézáné (Margit), mellette ülök én, balomon Winkler Jenőné (Irénke), a jobb szélen a férjem Kovács Ernő, Jenő pedig a hátunk mögött áll. Azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.

A képre kattintva nagyobb méretben is elérhető a flickr-ön!

Emlék gyermekkoromból: Zord tél

Hóval teli az almafa

Fázós cinke búsul rajta

Meg-meg rezdül szárnyát rázza

Eleség sehol egy árva

Hogy a madárkáknak legyen lakomája

Két jószívű kislány felfut a padlásra

Bürke, szalonna, sok apró magocska

Kezdődhet madárkák a lakoma

Volt ott veréb, cinke tarka

Mindnek begye meg volt rakva

De ha jött a sunyi macska

Felröppent mind a madárka

Egyszer áll egy kicsi veréb

Elvesztette az erejét

Betakartuk, dédelgettük

Egy dobozba beletettük

Gyógyulj meg kismadár újra

Szállj hozzánk az ablakunkba

De ezt ő már nem is hallja

A zord hideg tél elragadta

A Malomerdő régen

2013. január 7-én reggel örömmel üdvözöltem a szobaablakom előtt előbukkanó hóvirágokat. Tavasz hírnöke, a gyenge kis virág, aki a hidegtől sem fél, hisz a hó alól is előbújik. Ehhez kapcsolódóan szeretném elmesélni régi emlékeimet, a malomerdőről. 

A hideg tél után nagyon vártuk a tavaszt. Iskola után sokszor sor került a közös erdei sétára, hogy rátaláljunk az eslő hóvirágra. Az erdő csodálatos volt. Nem az avar borította, hanem a virágszőnyeg: hóvirág, tőzike, kék kankalin. Lenti aprja-nagyja járta az erdőt. Voltak akik a csokrokat spárgára fűzve a nyakukba akasztották. Vasárnapokon családostul vonultak ki az erdőbe, a mesébe illő "csodaországba" az itt élő vidám emberek, pajkos örvendező gyerekhaddal. Az erdő illatának is varázsa volt. A hóvirág nem hiányzott a tanító asztaláról sem és a templom oltárára is örömmel vittük. Odahaza ritka ház volt, akinek ablakában nem virított pohárkában a tavasz hírnöke.

Hóvirág az ablakom alatt.

Sok idő után amikor a Muskátliban dolgoztam, 1989 tavaszán betért az üzletbe egy 87 éves néni, Mihálkó Istvánné mumori lakos. Egy csokor hóvirágot adott nekem. Kérte halgassam meg a versét. Naca néni kedvessége jól esett. Meghallgattam, és azon nyomban le is jegyeztem sorait:

Hóvirágom, virágom

Mi újság a világon?

Véget ért a hosszú tél

Hívogat a meleg szél

Újra virul a patak

És a szellő símogat

Hallottam a cinegét

Kikeleti énekét

Tavasz jár a határon

Ó de szép vagy virágom.

Város Napja 2013

Szülőfalum szeretete végig kísérte a várossá nőtt Lenti életét. E tisztes korban is magaménak érzem. Sok éven át városunk ünnepén részt vettem. Ebben az évben a felújított Művelődési Központ avatására is ezen a napon került sor. Több héten keresztül hirdette a Városi Televízió ezt a szép eseményt, és hívta a város polgárait e napra. A lelkes ünneplő közönség derekasan, szép számmal meg is jelent. A kultúra központjának avatása és, a főtér ízléses új arculata széppé tette a városközpontot.

Sorolhatnám a sok elhangzott ünnepi beszédeket, de az est fénypontja számomra két lenti születésű fiatal fellépése volt. A gyönyörű hangú Magyar Bálint énekes-színművész műsora, és Seres Dóra virtuóz fuvola játéka nagy élmény volt. A műsor után Zsolti unokámmal sétálva a tér és a templomkert ragyogó pompájában gyönyörködtünk. Az újévben kívánom, hogy e város lakói az itt csillogó fényeket soha ne hagyják kialudni, és szeressék városunkat, azt ahol élnek, hisz ez a szülőföld!

Magyar Bálint a Figaró-ból adott elő részletet. (Cseke Ferenc fotója)